Na igen, szegény Takács Nórát veszem elő, így kapásból. Tény, hogy amit csinál, azt jól csinálja, mert nézik, imádják és nők százai követik -visszapofázás nélkül – minden parancsolatát. Akár a magyarországi feminizmus kishitlere is lehetne, de egyelőre ő “csak” Takács Nóra, aki modellpályafutásával a háta mögött dirigál és diktálja a kiskosztümös titkárnők Hádás divatját, hogy a tramplik ne nézzenek ki annyira okádékul. A golyóimat hidegebb időkre bezacskózva, Nóra videóit elnézve elég egy alapelvet követni: borítsunk a fejünkre, bőrünkre minden szart, amit a frigóban meg a spájzban félig megrágva találunk.
Nézzük csak meg a Hogyan legyek jó nő? sokezredik “Hajvíz” videóját és jó diákhoz mérten, a magyar órák verselemző szellemében kérdezzük meg magunktól, hogy mit is akar ezzel a szerző? Alábbi zsír és korpaölő hajvízünk almaecetből, citromból és csalánból tevődik össze. A citrom kivételével – az én alantas konyhai kiegészítőimre rápillantva – olyan dolgok kerültek említésre, amelyek a napi főzőbarkács elkerülhetetlen kellékei, ugye bazmeg, legalább annyira, mint Laci bácsi konyhájában oly sokat emlegetett fürj tojás. Az almaecet amúgy külsőleg meg belsőleg is kenőcs a bajra, mert ha reggel éhgyomorra beküldünk egy pohár almaecetes vizet, akkor az csodálatosan méregtelenít ám, na meg fogyaszt is, mint a huzat- mondja Nóra. Hát persze, hogy fogyaszt, ha a huzira lebökött ecet után még a csempét is leokádod a slózi faláról. A citrom a zsíros hajú IT szakembereknek javallot leginkább, meg azoknak az igénytelen neandervölgyi tukkó parasztoknak, akiknek derogál két naponta hajat mosni és csak heti kétszer járnak le a folyóhoz hideg vízben headbangelni. A csalán meg csak szimplán fasza. Ezt a három mesés dolgot kell igényesen összefőzni. Először az ecetet, majd azt a lángról levéve csalánnal megszórjuk, két percig állni hagyjuk, kis citromot belefacsarunk és az egészet úgy ahogy van leszűrjük a francba. VIGYÁZAT!!! Ne szagolgassuk a gőzölgő almaecetet, mert meghalunk! (Előbb vagy utóbb.) És a végén jön a nagy igazság, hogy hiába a csilli-villi házi head and sholders, mert a minden genyával telepumpált hajvíz után lehet menni a rendes rákkeltő és hirtelen halált okozó samponokkal hajat mosni.
Ez után jöhet egy nagy mosoly a tükörnek, hogy milyen szépek lettünk. Igen, egy szimpla hajmosás csodákat tesz az ember fiával, nem kell innen-onnan lopkodott “kenj a hajadra minden szart” házibarkács receptekre csodát kiáltani.
Attól, hogy te kevésbé tartod magad butának, még az vagy. Egy szót sem említettem Nóráról, de mentegetőzz csak. A gyógynövényekről lehetne vitatkozni (képzeld drága, még szívgyógyszer is van, aminek a fő összetevője gyógynövény.. 🙂 ), de fegyvertelenekkel nem állok le.. Na minden jót.
Egyébként meg fölösleges magyarázkodnod “Géza” mert megint olyan szarságokról írsz amihez nem is értesz. Ki a franc vagy te? Csak egy utolsó, otthon unatkozó firkász, semmi több. Mindenesetre nagyon gáz vagy, nevetségesen gáz, de legalább tudom melyik oldalra nem kell jönnöm többet, és melyik az a “blog” amiről ezentúl mindenhol leírom a véleményem. Mekora seggfej emberek vannak…
Butának kevésbé mondanám magam, neandervölgyi tukkó parasztnak viszont annál inkább. Leírom még egyszer, hogy nem is kimondottan Takács Nórával – tessék elolvasni még egyszer, alaposan az ide vonatkozó részt! – hanem ezekre a házibarkács receptekre vagyok kiakadva mondjuk. De nem mentegetőzöm. Ez az én véleményem, nem kell velem egyetérteni. És amúgy persze, hogy hasznosak a gyógynövények, a nevük is mutatja. Jézus. Hagyjuk már ezt!
A szöveg írója nagyon rosszindulatú (vagy csak irigy más sikerére, vagy rettentően buta) és még tájékozatlan is.
A gyógynövények valóban hasznosak, illetve a cikkben említett citrom és almaecet is, melyet bármelyik bolt polcáról le lehet emelni egy laza mozdulattal, ráadásul még csak nem is ver a földhöz az ára. Normálisan is ki lehet fejezni, ha valakinek nem tetszik valami, nem kell ilyen taszító hangnemben írni róla. Az “író” (az ő szavaival élve) véleményem szerint egy igénytelen neandervölgyi tukkó paraszt.