Agybaj

Szarból várat Takács Nórával

Már én érzem magam szarul és kérek elnézést, hogy Takács Nóra Jó nő blogjához kell hozzányúlnom, de amúgy is sejthető volt, hogy bekerül az ekegépbe a videóblog figyelő posztsorozatom kapcsán. Most két dolgon is sikerült felhúznom magam, ami Nóra közreműködésének köszönhetően megint ráébresztett arra a világigazságra, hogy a nőknek sosincs egy gönce amit felvegyenek. Hát, a nagy lófaszt nincs.

takács nóra farmer

Folyt.köv. → (tovább…)

RTL Klub! Tessék már egy kicsit konkretizálni!

Az Éjjel-Nappal Budapest című dokureality-nek eladott teleregénynek volt egy felhívása. Maga mellé állította a legnagyobb pókeres oldalt, a Poker Stars-t és az egymás seggének fényesre nyaldosásával toboroztak a sorozatnak új szereplőket. Ez volt a terv. Hogy mi lett belőle azt nem tudom, de az hétszentség, hogy böszme szarul lett kommunikálva ez a dolog.

Három módon kerülhetett be az exklúzív castingra az ember. 1) Freerollokon keresztül. 2) Pókersulin keresztül. 3) Bemutatkozó kisfilmmel. A két pókeres dolog teljesen érthető, mert a Poker Stars leginkább pókerben utazik, ugye. De neki mi köze van ahhoz, hogy valaki videót készítsen magáról. A vlogolás az, ami pont nem a Poker Stars asztala. Igen, ez már inkább az RTL Klub érdekeit képviseli, hogy azért lássa is az embert, akit a képernyőre akar kitolni. De, akkor ennek meg mi köze van a pókerhez? Jó, a barterszerződés, értem én, hogy gőzgép. Összezavarodottságom leginkább az alábbi videóban mérhető le, amit amúgy az egyik haverom csinált, de ez most mellékes, mert a “verseny” június 2-án kurvára lezárult , szóval ez nem ingyenpromó, csakhogy tudjuk.

Folyt. köv. → (tovább…)

Szarul koreografált termékmegjelenítés

Június beköszöntével nálam hivatalosan is nyár van. Ezzel megindul a bejegyzésdagály és első héten a videós kotentokat fogom feltérképezni, hogy valahogy pótoljam a Körmendi Gáboros juj.hu aranykort. Előre szólok, hogy hálistennek van remény, de először a szarokkal kezdjük.

álommeló

Bónusz Brigád – Álommeló

Júniusi “Kritikus videóanyagok” sorozatunk második részéhez érkeztünk, mely nemes alkalomból, újfent Német Máté munkásságát veszem elő. Jelenleg, és még 10 hónapig fog a Bónusz Brigád keretei között Álommelósként tevékenykedni, mely abban bőven ki is merül, legalábbis az annak idején kiírt pályázat szerint, hogy heti 2-3 alkalommal tesztel egy Bónusz Brigád szolgáltatást, majd egy poszt vagy egy videó keretein belül összegzi, hogy mi mennyire fasza. Ezt havi 400.000 forintért plusz 500.000 forint költőpénzért (vagy fordítva?) KELL csinálni. Bruttó vagy nettó, nem tudom. A múltkor már sikerült lőnie egy olyan videót, ami még a vödörben böfögés szintjét is alulmúlja, ezért ahhoz képest jócskán felfejlődött az úr, de közel sem érdekes, pláne nem szórakoztató.

 

Folyt. köv. → (tovább…)

A Z generáció az élő emberi hulladék

Június beköszöntével nálam hivatalosan is nyár van. Ezzel megindul a bejegyzésdagály és első héten a videós kotentokat fogom feltérképezni, hogy valahogy pótoljam a Körmendi Gáboros juj.hu aranykort. Előre szólok, hogy hálistennek van remény, de először a szarokkal kezdjük.

Y Diagnózis – Projekt Z

Az Y diagnózis egy éve indult (talán), amikor meglepően értékes és az én szempontrendszerem szerint felettébb érdekes videoanyaggal jelentkeztek, igaz meghatározatlan időközönként. Akkor még az Y generáció fattyairól, melynek talán én is torzszülöttje vagyok, na azokról szólt a dolog, hogy piázunk, hogy drogozunk, hogy szégyent hozunk drága szüleink fejére. Tudjuk, a szokásos lemez, csak most a témában és az éjszakai életben is jártas legalja emberek lettek megkérdezve. Volt benne egy eredeti fiatalosság  (mert fiatalok csinálták) egyéniség  (mert a Fókusztól eltérő módon közelítette meg az adott témákat) és így az összkép, az őszinteségbe burkolt mondanivaló teljesen hiteles volt. A kezdeti időkben nem akartak egy videóra nagyon szoros koncepciókeretek között úgy csűrni-csavarni a riportmenetet, hogy az jöjjön ki, amit ők az irodában faszán megálmodtak, hanem volt egy ötlet és elmentek forgatni és lett belőle valami. Jó ez most nagyon le lett egyszerűsítve, nyilván volt egyeztetés, mi mehet le, kit kell megkeresni, ki vállalná, hogy egyáltalán megszólal a téma kapcsán és így tovább. Erre most mi van? Az emberi selejt Z generációval foglalkoznak a hétköznapokban nem több mint két percben, és ez bizony szar.

Folyt. köv. →

(tovább…)

A Nőkről alkotott negatív tévképzetek

Drága Hölgyek,

ez most fájni fog, mert kegyetlenül őszinte lesz.

Vannak azok a jól ismert sztereotip besorolások melyekbe a megcsalt, megkeseredett, hosszú évek óta nőtlen vagy éppen még szűz férfiak szokták a nőket könnyű szerrel beskatulyázni. Alábbiakat kívánom – a teljesség minden igénye nélkül – felsorolni és azok esedékességét megmagyarázni. Kezdjük is a legerősebbel.

# MINDEN NŐ KURVA

Újfent nyomatékosítanám, hogy ezeket nem én mondom, nem én találom ki. Aki eltipegett már egy kocsmapultra boruló enyhén, vagy éppen totál bebaszott figura mellett, az sanszosan hallhatta már az alábbi mondatot. Szóval a nők azért kurvák, mert feltételezés, illetve szemtanúk szerint, mert nyilvánvalóan más fickóknak kelleti magát, ne adj isten még beszélget is velük, melynek során elég, ha az illető hölgy – teszem azt egy buliban  6-7 percre eltűnik, máris lehet feltételezni, hogy a klub vécéjében, a klub mögötti parkolóban, a kocsiban, a táncparkett kellős közepén, egy félreeső sarokban tárogatózott, oboázott és vette végig az egész káma-szutrát egy szerencsés uriemberrel. Ezt a tévképzetet erősíti a férfiak viselkedése, miszerint egy jó koktélra való meghívás az már kőkemény pettingnek minősül, onnantól sima ügy, csak tűz közelben kell maradni és bárgyú képpel vigyorogni. Külső szemlélőként igaz hát, hogy minden nő kurva, de azt a megfigyelő sem tudhatja, hogy a kiszemelt, ringyónak titulált nő mennyi ideje nem volt férfival, hogy hány whisky colára hívták már meg az este folyamán mire sikerült levetkőznie gátlásait és strasszos ruháit.

Folyt. köv. →

(tovább…)

Ragassz össze minden szart!

Házi barkács női fejjel.

Tessék végig elolvasni, mert igaz, hogy megint kedvenc közszereplőmet, Takács Nórát veszem elő az én kis méregzsákocskámból, de a köpködős szitkozódás mögött felsejlik majd némi magasztos tartalom is. A múltkori szépségápolási témához valóban nem tudtam, mit hozzátenni, de őszintén szólva a posztban nem is szándékoztam bármi nemű forradalmi biolófasz előállításával, vagy teszem azt reklámozásával foglalatoskodni, csupán véleményt mondtam erről az új heppről. Ha ez bűn, akkor szépen bekullogok az őrsre, de addig itt vagyok. Most Nóra barkács tippjeit mutatnám be, amikkel még nem is lenne baj, ha nem lennének annyira ócskák. És bár kevésbé feltűnően, de ezzel a kis húzásával, valahol bizony lenézi a rajongóit, meg úgy általában a nők kreativitását tendálja az abszolút nulla irányába.

nóra

 

Folyt. köv. → (tovább…)

Divattanácsok egy próbababától

A napokban beleszaladtam – legnagyobb örömömre – a Classy.hu honlapjába, amit még véletlenül sem az én naprakész tájékoztatásomra talált fel az oldal szerkesztője, hanem a középiskolás forma gyerekeket akarja  bevonzani. Az oldal tematikájából és témaválasztásából is lerí, hogy nem egy 30 négyzetméteres szobába zsúfolt irodában tunyuló 40 éves pacákok írják az oldalt. De baszki nem is vagyok webdizájner, de még egy szaros szerkesztő se, hogy én ebbe beleugassak. Van azonban egy rovat, ami tök egyszerűen a “Diákstílus” nevet viseli és pont annyit rejt, amennyit a neve mögött sejteni lehet, hogy utcán kolbászoló jólkinéző srácokat/lányokat fotóznak és találják be pár kérdéssel. Egyből rá is haraptam az egyikre és a képek alapján kiszúrtam – mert másodállásban boltiszarkáskodok ám – hogy a lányon lógó göncök fele a H&M-ből van. Itt pattant el az agyam. Nem a céggel van a bajom, különösebben nem izgat, hogy miből van a ruhák anyaga, miféle állatokon tesztelik azokat – nem azért, még mielőtt valaki le igénytelen faszparaszt állatkínzózna, csak mondjuk öltözködni kell és pont nem adok ki 24 ezret egy Levis farmerért, turkálókba meg be nem megyek. – hanem amikor valaki divattanácsokat osztogat TÖK FÖLÖSLEGESEN.

summer_fashion_news_625x430

Folyt. köv. → (tovább…)

A nagy pajszertól döglenek a nők

TANULMÁNY IS BIZONYÍTJA, hogy a nők a vulvarepesztően nagy családi ékszerrel megáldott urakat kedvelik jobban. Egyértelműen kimondják az amúgy is alapigazságot, hogy a nők érdekeltek, ha a pénisz van terítéken, de válogatós természetük “a nagyobb jobb” elvet követi. Na, ne basszatok fel! Komolyan? Hát ezen túl nem a farokhosszabbító merci kulcsot kell pörgetni a swingerpartin, hanem az IKEAból nyúlt ingyen centit, hogy akadjon estére valaki, akit a dzsuvás budiban meg lehet csúnyázni?

banana

Folyt. köv. →

(tovább…)

A sperma jó, a spermát óvni kell

A múltkori leleplező poszt után – ha valaki nem hinne az akkor leírtaknak – íme egy hétvégi mentés egy netes portál jóvoltából, melynek elég csak a címét elolvasni: “8 dolog, amivel őrületbe kergeted a pasit.” Plusz a Takács Nórát szapuló poszthoz is itt van némi adalék, mert most tessék megkapaszkodni, Scarlet Johansson meg az arcára keni az almaecetet. Azt a hét meg a nyolcát, hát attól ilyen szép, nem is a genetikától. Most azonban a férfi oldalakra kellett farvízen odasunnyognom, hogy valami világmegváltó gondolatba futhassak. Már az összeállítás is csodás volt. Egyik ablakban megláttam, hogy mik ölik meg a spermát, a másikban meg,hogy mivel lehet azt kicsit megfickósítani.  Ezek azok a cikkek, amik semmi újdonsággal nem szolgálnak, meg úgy igazán senkit se érdekelnek, de bődületes baromságokat mégis képesek összetákolni egy ilyen max 20 perces melóba.

Folyt. köv. → (tovább…)

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!