Agybaj

A Z generáció az élő emberi hulladék

Június beköszöntével nálam hivatalosan is nyár van. Ezzel megindul a bejegyzésdagály és első héten a videós kotentokat fogom feltérképezni, hogy valahogy pótoljam a Körmendi Gáboros juj.hu aranykort. Előre szólok, hogy hálistennek van remény, de először a szarokkal kezdjük.

Y Diagnózis – Projekt Z

Az Y diagnózis egy éve indult (talán), amikor meglepően értékes és az én szempontrendszerem szerint felettébb érdekes videoanyaggal jelentkeztek, igaz meghatározatlan időközönként. Akkor még az Y generáció fattyairól, melynek talán én is torzszülöttje vagyok, na azokról szólt a dolog, hogy piázunk, hogy drogozunk, hogy szégyent hozunk drága szüleink fejére. Tudjuk, a szokásos lemez, csak most a témában és az éjszakai életben is jártas legalja emberek lettek megkérdezve. Volt benne egy eredeti fiatalosság  (mert fiatalok csinálták) egyéniség  (mert a Fókusztól eltérő módon közelítette meg az adott témákat) és így az összkép, az őszinteségbe burkolt mondanivaló teljesen hiteles volt. A kezdeti időkben nem akartak egy videóra nagyon szoros koncepciókeretek között úgy csűrni-csavarni a riportmenetet, hogy az jöjjön ki, amit ők az irodában faszán megálmodtak, hanem volt egy ötlet és elmentek forgatni és lett belőle valami. Jó ez most nagyon le lett egyszerűsítve, nyilván volt egyeztetés, mi mehet le, kit kell megkeresni, ki vállalná, hogy egyáltalán megszólal a téma kapcsán és így tovább. Erre most mi van? Az emberi selejt Z generációval foglalkoznak a hétköznapokban nem több mint két percben, és ez bizony szar.

Folyt. köv. →

Szar azért, mert a Z generációt eleve megvetjük mi, akik nem tartozunk a Z generációba. Már az X, de az Y generáció szülöttjei is hajtogatják már nagyanyáink kedvenc frázisait, hogy “bezzeg az én időmben”, meg hogy “ezek a mai fiatalok, ezek bizony olyanok.”  A Z generáció a jelenleg középiskolás fiatalok, csak hogy el tudjuk helyezni a problémát és megértsük, miért is nem érdekel senkit ez a közeg. A videa.hu videómegosztó portálon vannak fent az Y Diagnózis Projekt Z néven futó videóanyagai, amiket 1000 ember SE néz. Szóval nem a levegőbe beszélek, amikor olyan nagy szavakkal dobálózok, hogy senki le se hányja, hogy hogyan néz ki egy menő tolltartó, hogy hogyan töltik az első pár percet otthon a kis suhancok, hogy hogyan vásárolnak fancy ruhákat. A másik oka a Z generáció mindennapjait feltérképező videókat övező érdektelenségnek, ahogy azt a mellékelt felsorolás is mutatja, hogy iszonyat bugyuta témákat vetnek fel, amikből megint csak az derül ki, hogy a mai fiatalok egytől egyig szemétre valók. Mondja ezt egy megkeseredett, kopaszodó, pocakos, nőtlen, 40 éves bérszámfejtő.

A jövőben lesz még szó a Bónusz Brigád Álommunkásáról, Takács “Jó Nő” Nóráról és végül a nagy befutóról is.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!